"Beírtak engem mindenféle Könyvbe"

Beírtak engem mindenféle Könyvbe és minden módon számon tartanak. Porzó-szagú, sötét hivatalokban énrólam is szól egy agg-szürke lap. Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás, hogy rab vagyok és nem vagyok szabad. Nem az enyém már a kezem, a lábam, és a fejem, az is csak egy adat. Jobb volna élni messze sivatagban, vagy lenn rohadni, zsíros föld alatt, mivel beírtak mindenféle Könyvbe és minden módon számon tartanak.

Kosztolányi Dezső jutott eszembe, amikor hétfőn a sírás határa kerülgetett. A balesetem előtt két nappal elejtettem egy kósza mondatot Skype-on anyukámnak. "De hát, Mama, lassan úgy ismerem Padovát, mint a tenyeremet, mi látnivaló volna még?" Akkor nem gondoltam volna, hogy nem is ismerem a padovai közintézményeket, úgy mint például a három kórházat, amelyben jártam, a magánfogorvos rendelőjét és őt magát, akinek az elkövetkező hónapokat köszönhetem, valamint a rendőrséget. 

Az árvíz sújtotta környező települések problémája és a folyamatosan tartó esőzés piti ügynek tűnt a balesetemhez képest akkor, hétfőn. A "Polizia Municipale" Baleseti Részlegére küldtek, ahol meglepő módon elég sokan várakoztak. A legtöbben persze autóval szenvedtek kárt. Amikor sorra kerültem, a velem szemben ülő rendőrnő első kérdése az volt, hogy mennyit ittam. Lányos zavaromban füllentettem egyet, remélve, hogy nincs náluk a vér- és vizeletvizsgálatom eredménye. A nő, mint egy kedves anyuka ejnye-bejnyézett, majd megjegyezte, hogy az ő gyerekei is elég sokat isznak, és ezek a mai fiatalok... Mindeközben én mosolyogva remegtem a következményektől, látva magam előtt a bankkártyával történő fizetés lehetőségét egy masina formájában. Kis idővel ezután egy szám hallatán figyeltem fel, ami nem több és nem kevesebb, mint 5000 euró. Könnyek gördültek le az arcomon, majd kis megnyugtatással töltött el a tény, hogy csupán akkor kell kifizetnem ezt az összeget, ha hátralévő életemben bármilyen rendőrségi beavatkozást igénylő gondot okozok Olaszországban. Ekkor került elő az aktám. Hihetetlen! Sárga, és nagy betűkkel rajta van a nevem. Kérdeztem, hogy elküldik-e majd Magyarországra, de szerencsére padovai megőrzésre hagyatott, szegény. Van egy aktám!!! A vicc csak ezután kezdődött. Vivien barátnőm november 3-ai tanúvallomása alapján (mondanom sem kell, hogy ittunk és kisebb sokk ért mindkettőnket!) jegyzőkönyvet kellett készítenünk újdonsült rendőr barátommal. Mivel az olasz szókincsem nem túl nagy, és sajnos nem volt olyan tétel a nyelvvizsgán, hogy a rendőrségen, vagy köztéri balesetnél, így csupán alapmondatokban vázoltam fel a történteket. A nő továbbköltötte és egész szép sztori alakult ki belőle. Amikor egyeztettük a végleges szöveget, ő közben rajzolt. Kerék, bicikli, térkép, sín... Kedves jelenet volt, bár azt hiszem soha többé nem kívánom magamat még egy hasonló szituációba.

A fogorvos még a rendőrnél is aranyosabb volt. Nem tudtam eldönteni, hogy úgy beszél-e hozzám, mintha fogyatékos lennék, vagy úgy, mint ha 5 éves. Ő nem rajzolt, hanem mutogatott. Tilos a dohányzás, ne rágjak "panini"-ket elől, másnap reggelig ne igyak kólát és vörösbort. Olasz stílusa főleg abban mutatkozott meg, hogy amég jött hozzá valami másik beteg, elfeledkezett rólam, és benne hagyta a nyálelszívót körülbelül fél órára a számban. Azóta is nehezemre esik nyelni és tiszta vér a nyelvem alatti terület. Hiába is, az olaszok szeretnek beszélni...néha túl sokat is. Ellenben, elkészült az új fogam! Tökéletesítve csak jövő héten lesz, amikor már gondtalanul mosolyoghatok majd. Boldogságom határtalan. Szombaton visszatérek az Erasmusos életbe, feladva remetelétemet. Azt hiszem az állandóan főző és takarító négy olasz lakótársnőm óránkénti látványa egy darabig nem fog hiányozni...

Még egy dologra vagyok nagyon kíváncsi. Vajon ki lesz az, aki nem rajzol, nem mutogat, hanem körülír nekem. Kész Activity! MI PIACE ITALIA!!!! :)