FESTE DI ERASMUS

Telnek-múlnak a napok... Egy kerek hónapja lakom már Padovában, ahol az éjszakai élet soha nem áll meg. Szerencsére túl vagyunk már a Honnan jöttél?, Mit tanulsz? és Melyik koliban laksz? kérdéseken. Sőt, már szinte minden nyelven tudom, hogy mit mondanak a koccintásnál, és hogyan káromkodnak, ha olyanjuk van. Pletykák sokasága szól rólam (túl pici ez a város!!!), és gyakran tanácstalan vagyok mind a pasik, mind a mozgalmas életvitel helyénvalósága terén.

Bulikalauzom folytatásaként megtudhatjátok, hogyan telt az októberi hónap második fele:

Aki lemaradt volna az előzményekről:

BACARATA A VENEZIA

VÁROSI ÉLETKÉPEK 

A LEGNAGYOBB ERASMUS-OS KOCSMA

Ennyit az illusztrációkról. Nézzük, mi is történt mostanában...

Serata karaoke: (október 18.)

A Szent John's Pub nem vált a kedvenc helyemmé, mivel egy zsúfolt, pici kocsma, ahova többen akarnak egy este alatt bejutni, mint, amennyi embert a hely elbírna. Kiszolgálás van (persze emiatt drágább is), viszont lehet kapni magadnak csapolható spritz-et és sört  Minden hétfőn és csütörtökön összegyűlnek itt Padova dalos pacsirtái, és elővillantják tehetségüket. Akad egy-két valódi Megasztár, de találhatsz részeg Erasmusos csoportokat is olykor-olykor a színpadon. Magyar dal nincs a listán, sajnos, viszont francia, spanyol, német és persze angol bőven akad. 

Serata tandem: (október 20.)

Az első, ismerkedős estéhez hasonlóan a belváros csúnya (és mint megtudtam: nagyon rossz) menzáján gyűltünk össze ismét. 5 euróért korlátlan tésztát, és egy általad kiválasztott italt kaphattál. Most már két vignettával a pólómon vetettem bele magam a csupán csak lézengő "embertömeg" sűrűjébe. ORSI, ungherese italiano-ul akart volna megtanulni, ha nem találja magát rövid idő múlva a Piazzán több száz fiatal között, akik éjfélkor üvöltve köszöntötték az Orsolya-napot. Pezsgő-pukkanás, ölelések, puszik és levegőbe-dobálás...

 Grigliata: (október 23.)

Egy teljes nap lázas otthonlét után, még kisebb hőemelkedéssel szálltam fel a buszra, ami az állomásra vitt. Tudtam, ha kihagyom a bulit, még sokkal betegebb leszek. Fontos erasmus-os tanács: nem szabad leállni! Akkor vége. Fél óra várokozás után két busz kanyarodott be a "stazione" mellé. Az egyikbe a spanyolok, akik a külföldi diákok majdnem felét kiteszik, a másikba az egyéb nemzetek képviselői szálltak. Úgy éreztem magam, mint egy valódi osztálykiránduláson. Odafelé mindenki aludt. Egy régi kastélyhoz érkeztünk meg, ahol már nagyban ment a sütögetés. Welcome drink, 1-2-3-4-5-6...itt hagytuk abba a számolást. Csupán a megnézett fotók és a bevillanó emlékképek maradtam meg, a folytonos másnaposság gyötrő érzésén kívül. Szolid beszélgetés, falatok a számban egy idegen villáról, tánc az asztalon, olasz hebegés... Hirtelen két busz között találtam magamat egy szőke észak-olasszal, aki éppen meg akart csókolni (fogalmam sincs, hogy miért), amikor megjelent a volt barátnője, és szegény srácon landolt a lány poharának teljes tartalma. Kínomban felszálltam a legközelebbi buszra, amelyen persze pont a spanyolok utaztak. A fél órás út alatt olyan 40 dalt hallgattam végig maximum hangerővel kiabálva, miközben azon aggódtam, hogy az ugrálós tánctól és a busz tetejének püfölésétől mikor esik darabokra a jármű. 

Furcsa mód a megérkezés pillanatában mindenki a Mc Donald's-ba indult (pedig elvileg enni voltunk!), majd mi, magyarok valamiért - a többiekkel ellentétben, akik hazamentek aludni egyet, átöltözni és kijózanodni - továbbálltunk a Sfizióba...inni, majd később a Le Queen nevű disco-ba...táncolni. A vajszínű kabátomon másnap megtaláltam mindent, amiből sok-sok következtetést vonhattam le: bor, sör, spritz, sülthús, lábnyom, fűfolt...pedig csak egy sörpadon hevert...

Serata bowling: (október 25.)

Már vagy két napja ömlött az eső, amikor is nem kevés vacillálás után rávettük magunkat, hogy gyalogoljunk el a világ végére bowlingozni - amit én személy szerint nem is tudok. Ezt jól leplezve, kezembe vettem egy billiárd ütőt, és szinte egész este játszottam kedves, magyar pajtásaimmal...

Serata long drink: (október 28.)

Végre egy hely, a neve Amsterdam Pub, amely viszonylag közel van az én borzasztóan messze található szállásomtól. Igényes, nagy, és a zene is kiváló. Iszogatás, beszélgetés és egy hihetetlenül jó táncolós éjszaka. 

Mivel a köztes napokban sem áll meg Padovában az élet, legközelebb ízelítőt kaptok arról, hogy milyenek is az ESN szervezésén kívül eső programjaink.

Addig is egy kép, amellyel búcsúzom tőletek. Így festek éjszakánként. :)

Az erkélyem és egyéb állatfajták

Amikor beköltöztem a Tartaglia nevű, hivatalosan csak lány, de idén már (hála égnek!) koedukált kollégiumba, - amely körülbelül Padova határában lelhető fel, a reptér és a temető között, túl a vasúti síneken -, nem gondoltam volna, hogy a szinte sosem napos erkélyemen igazi állatkertre bukkanok.

Kezdetben csak legyek és szúnyogok környékeztek meg. Szebb időben előfordult egy-egy darázs is. Aztán az egyik nap megjelent sáska úr, aki körülbelül akkora volt, mint a markom. Magával hozta szép, zöld színű poloska barátait, akik méhecskéket is vendégül láttak. A napokban a katicák vették át az uralmat. Sárga, színtiszta piros, és persze pettyes is akad közöttük, de ami a lényeg, rengetegen vannak. Kiderült számomra, hogy náluk ez valami szaporodási időszak. Furi. 

A "melegebb" éghajlatot kedvelők - bár még mindig nincs fűtés! - a szobámban és a fürdőben töltik szabadnapjaikat. A lefolyóból felmászó csótány esténként a törölközőmön alvó éjjeli lepkével beszélget, míg pók barátuk a zuhanyfüggönyön mutat be akrobatikus elemeket. 

A csúcsok csúcsa viszont a szekrényem mögül előmászó, kisebb méretű tarantula volt, amitől úgy megijedtem, hogy tíz percig püföltem a földet a cipőmmel.

Sosem laktam kertvárosban, és asszem ezek után nem is biztos, hogy akarok. :)

Paprikás krumpli

Október 21-ei névnapomat az Ederle koliban tartottuk, ahol a csúcs modern konyha nem csak főzésre, de vendéglátásra és bulizásra is kiválóan alkalmas.

A menü: pálinka, bor, pezsgő, paprikás krumpli és pörkölt...jó magyar módra.
Életem első paprikás krumplija - az olaszok szerint - szuperül sikerült, így ajánlom minden erasmusos magyar diáknak a következő receptet:

Hagyományos paprikás krumpli

60 perc

 

Hozzávalók 4 személyre:

 

·         1,5 kg burgonya

·         15 dkg kolbász

·         2 fej vöröshagyma

·         1 gerezd fokhagyma

·         fél zöldpaprika

·         1 paradicsom

·         5 evőkanál olaj

·         2 evőkanál pirospaprika

 

Elkészítés:

A burgonyát hideg vízbe tesszük, héját leszedjük, majd utána jól megmossuk, és feldaraboljuk. A kolbászt felkarikázzuk, a hagymát, a fokhagymát megtisztítjuk, és apróra szeleteljük. A zöldpaprikát karikákra, a paradicsomot cikkekre vágjuk.

Lábasban felforrósítjuk az olajat, és beletesszük a hagymát. Aranysárgára pirítjuk, majd hozzáadjuk a kolbászt és a fokhagymát. A pirospaprikát a tűzről levéve és kicsit kihűtve keverjük bele, különben keserű lesz! Ezután kevés vízzel felöntjük, és elkeverjük. Hozzáadjuk a burgonyát, a zöldpaprikát és a paradicsomot. Megsózzuk, lefedjük, és lassú tűzön kb. 40 perc alatt puhára főzzük. Közben néha megkeverjük. Ha trutyis és jó illata van, akkor tálalhatjuk is. :)

Pár jó tanács:

§         Vigyázzunk, hogy pepperoni-s kézzel ne nyúljunk a szemünkbe!

§         Tejföl helyett nem jó a tetejére az édes, natúr joghurt!

§         Sok-sok kenyérrel együk, mert csíp!

§         Főzés közben a bort ne hagyjuk a mélyhűtőben, mert a tálaláskor szomjan maradunk!

§         Mosogatásnál vigyázzunk, ha olaszok vannak körülöttünk, mert csupán viccből, lubickolhatunk egyet a tányérok között.

§         Az este végén (bepálinkázva) ne induljunk el egy idegen városban egyedül haza, mert könnyen eltévedhetünk. :)

A SPRITZ

A padovai, vagyis jobban mondva Veneto tartományi italkülönlegesség ránézésre egyáltalán nem olyan szimpatikus, mint amennyire finom. Itt szinte mindenki ezt issza, legyen az fiatal, vagy idős, egyetemista, vagy dolgozó ember, külföldi diák, vagy helyi lakos. Az ára általában 1 és 2,5 euró között mozog, persze attól függően, hogy hol iszod, és mennyit adnak. A képen – hozzáfűzve: igen helytelenül – nem látszik, de egy fa evőpálcikán lévő olajbogyóval együtt szolgálják fel, amit műanyagpohárban kérve az utcán, üvegpohárba kérve a bárban fogyaszthatsz el. Az „Aperol”, ami a fő összetevője eme nedűnek, tulajdonképpen nem más, mint egyfajta narancslikőr, csak kevésbé édes és szirupos kivitelben. A „Prosecco” magyarul habzó bort jelent, ami valójában ugyanolyan itt, mint otthon a pezsgő. Nagy csel az olasz vendéglátásban, hogy amikor már sokadszorra rendelsz, ezt a hozzátevőt limon szódára cserélik, amitől nem csupán az ízvilág, de az ital alkohol-százaléka is megváltozik. Még három-négy pohártól sem mész a falnak, inkább kedvesen mosolyogsz tőle. Másnapossággal nem jár, – hála égnek – hiszen akkor bezárhatnák az „ősegyetem” kapuit. Ajánlom mindenkinek! Aki korán jelentkezik nálam, azzal Szilveszterkor koccintok! ;)

Egy jó tanács: Az olasz közlekedésről, és sofőrökről mindenkinek megvan a maga története. Egy biztos, hogy ha itt csinálnék meg egy jogosítványt, otthon az első kanyarban karamboloznék. Viszont! A rendőrök csupán 10%-os véralkoholszint felett büntetnek meg. Ha jól tudom, Magyarországon ehhez az itteni szám tizede is elég. Soha ne ülj be úgy olasz anyósülésre, hogy a volán mögött ülő szemébe nem néztél volna mélyen! Ha (általában) fekete szemei csillognának, válaszd inkább a biciklistákat, akiknek a vázán utazni csudijóóó! :) Az élmény újra megtörtént velem…

Mi az az ESN?

 

Az első héten legalább tízszer próbáltam megtalálni az irodájukat, de – mivel Padova legeldugottabb kapualjában lelhető fel, és csupán egy kapucsengő jelzi, hogy az az – segítség nélkül nem sikerült. Az Erasmus Student Network csupa kedves emberből áll, akik fizetést nem kapva, csupán hobbiból azon fáradoznak, hogy nekünk minél jobb legyen. Az elmúlt hetekben buliból-buliba estem.

Íme egy kis ízelítő abból, hogy milyenek a padovai éjszakák és az erasmus-os élet:

Serata Birra: (október 7.)

ORSI feliratos vignetta-val a hajam alatt (ami a mellkasom) vetettem bele magam az első, ismerkedős buliba, ami egy menzán volt megtartva körülbelül 30 C°-ban. A meleg nem ártott senkinek, hiszen az alkohol rögtön a fejünkbe szállt. Itt találkoztam először az egyik kedvenc erasmus-os pajtásommal, a berlini Greg-gel, aki soha nem hord ugyanolyan pár cipőt. Neki a fején volt a matrica, és az este végére úgy hívták, hogy Rooth. 

Sangria Party: (október 9.)

Bár már kezdett lehűlni az idő esténként (igen, jól halljátok, Észak-Olaszországban vagyok, ahol az utcánkból látszanak az Alpok havas csúcsai!), mégis szabadtéri programot szerveztek nekünk. Megjelent egy kocsi, ami dugig volt alkohollal, majd előkerült négy, körülbelül 20 literes lavór, ami nem sokkal később dugig lett sangriával. Később feltűnt a téren (Prato della Valle) több száz külföldi, akik szép hamar berúgtak, és összeismerkedtek. Egy disco-ban kötöttünk ki (Le Queen), amiből én már nem sokra emlékszem, de rémlik egy Silvio nevű srác, aki folyton csak azt mondogatta, hogy a keresztneve ugyanaz, mint Berlusconi-nak.

Welcome Party: (október 10.)

Engem nem üdvözölt Padova, csupán az ágyam és a szobám falai. Másnaposságom nem engedte, sajnos, hogy az arcomon a nemzeti színű zászlómmal bulizzam végig az éjszakát az egyik legjobb táncolós helyen (Unwound), amely egy elhagyatott gyárépület, vagy valami garázs lehetett régen.

Traffic Light Party: (október 13.)

Körülbelül egy órán keresztül kerestük a Fish Market nevű helyet, amely szinte egyáltalán nem eldugott, viszont egy cseppet sem tetszik. Olyan romkocsmaszerű, de a maga a feeling és a tuc-tuc zene nekem egyáltalán nem passzolt össze. A buli lényege az volt, hogy pirosba öltözik az, akinek van barátja/barátnője, sárgában jelennek meg a magukat „bonyolult”-nak titulálók, és zöldben mindenki más, aki szabad utat enged. Hozzáteszem: legtöbben a fekete és kék pólósok voltak. :)

A bejáratnál kaptál egy félbevágott kártyalapot, amelynek a másik fele egy ellenkező nemű egyénnél bújt meg. A feladatod az volt, hogy felkutasd, megpuszild, és igyál vele egy tecquilát. 10 perccel később, miután odaértem kimentem dohányozni. Odajött hozzánk két srác, és csak véletlenül került szóba a kártya, de az richtig ugyanaz volt. :) A buli maga nem volt túl izgi.

Bacarata a Venezia: (október 15.)

Totál besózva indultunk el, hogy vajon milyen lesz a csatornák városa az éjszakai fényben? Az állomást hosszan megcsodáltuk, amíg mindenkire (mint már említettem több mint százan vagyunk Padovában Erasmussal) különböző, feltűnő dolgokat aggattak, hogy ne vesszen el a csoporttól. Olyan húsz percig lehetett kínos a velencei levegő, amikor is az első, szimpatikus téren belénk töltöttek legalább 5-6 pohár fehérbort és spritz-et felváltva. Egy bagett-karika méretű szendviccsel a kezünkbe mentünk el a másik térig, ahol folytattuk az ivást, bár most már vörösborral. Volt, aki beleesett a vízbe, volt, akinek még így is sikerült eltévednie, és futva érnie el az utolsó vonatot, amivel jöttünk. Többen le is hányták egymást a röpke egy órás út alatt a mozgó járművön. Szóval, ilyen egy Bacarata. Engem valami vadidegen vitt tovább, mert volt a kocsijában még egy hely. A legnagyobb Erasmus-os helyen a Svizio-ban találtam magamat, és csak reggel 6-kor otthon. A hely kettőkor zár. Érdekes…

Ma Serata Tandem buli lesz, amiről egyelőre csak annyit tudok, hogy valami olaszt meg kell tanítanom magyarul, míg ő a saját nyelvén gyakorol velem. Ígérem, beszámolok róla!

Konklúzió

Sajnos, itt sem minden olyan fényes és ragyogó, mint amilyennek az eddig elmondottak alapján tűnhet. A biciklis eset következménye egy fáj, kettő nagyon szomorú: kék-zöld vagyok, és buktam 40 eurót, mert a szerelő bácsim nem tudja megjavítani nekem. :( 

De tegnap egy olasz fiú hazahozott a biciklivázán. Nagy élmény volt. :)

Kedvenciem Padovából

A kis üdítő szerű, dobozos bor, amihez csak a szívószál hiányzik.

Az óriás fügebokrok a folyóparton.

 

A csodás kilátás az erkélyünkről a Chiesanuova-ra.



A gyönyörű obszervatórium a város közepén.

                                                         

 A főtér (Piazza delle Erbe) szerda éjszaka.



A diplomás doktoranduszok megszégyenítés az utcán.



                                         

Pechsorozat

Tegnap ismét alkottam. :) Éppen egy bárba indultam, inni valamit a kedves, Erasmusos pajtásaimmal, amikor félúton a biciklim felmondta a szolgálatot. Én még ilyet nem láttam! :) A hegesztés egyszer csak, semmi előjel nélkül, elszakadt. A váz szétvált a kormánytól, én meg beestem a két darabra tört biciklim közé. Szerencsére, apró horzsolásokon kívül semmi bajom nem lett, és a biciklimre is van garancia, amit Padova - ezek szerint legrosszabb! - szerelőjétől vettem, használtan, 70 euróért. A szituációban a mókás az volt, hogy az egész utca megdermedt hirtelen, még az autók is satuféket nyomtak. A járókelők odarohantak hozzám, és legalább egy tucat biciklista állt körül, amikor feleszméltem a történtekből. Megkérdezték, hogy van-e pénzem, hívjanak-e mentőt, vagy bármilyen más segítséget. Mondtam, hogy külföldi vagyok. Ijedten néztek rám, hogy ugye vannak Padovában barátaim, akiket fel tudok hívni. Kérdezték, hogy adjanak-e egy olasz telefont.
Az egy dolog, hogy ha valaki térképet lát ebben a városban a kezedben, richtig odamegy hozzád, még akkor is, ha nem tudja, hol van az a hely, amit éppen keresel. Inkább megkérdezi azt valami másik járókelőtől, minthogy csődöt mondjon nálad. Ha látják, hogy nem beszélsz olaszul, felhívják egy barátukat, aki tud angolul, hogy ő majd lefordítja nekik, amit mondani akarsz. Hihetetlen! Asszem, Olaszország legodaadóbb emberei között tartózkodom éppen. :)
Búcsúzásképpen egy jó hír: működik végre a tessera-m! :) Tegnap este bejutottam simán a szállásra.
Úgy tűnik, mégsem vagyok akkora pancser... :D

Az eredeti állapot:

A látvány sokat elmond helyettem is:

A legdurvább kaland

Már második napja, hogy nem tudok bejutni éjjel a szállásomra, mert elromlott valamiért a tessera-m (ez egyfajta diákigazolványt jelent). Első alkalommal már út közben találkoztam egy spanyol lánnyal, aki szintén illuminált állapotban, akárcsak én, próbált meg feljutni egy felüljárón, ami a kolihoz vezet. A biciklitárolóban leltünk valóban egymásra. Ő egyáltalán nem hozott kártyát, a kulcsunk meg nem működött. A leányzó elővéve spanyol temperamentumát javasolta, hogy kezdjünk el kiabálni: "ÉÉÉééé, qualcuno! Tartaglia!" Ez utóbbi a szállásunk becses neve. A környező lakók kivételével, akik már pizsamában káromkodtak a teraszaikon, senki nem ébredt fel. Hirtelen jött ötlet volt, hogy másszunk fel egy első emeleti erkélyre, az épület mellett otthagyott Spar-os és Billa-s bevásárlókocsikon. Benne voltam: kaland. Végül egy ázsiai srác jött ki értünk kinyitni az ajtót, és beengedni minket a szobáján keresztül a koliba. Akkor morcos volt, másnap már mosolyogva köszönt rám. Manuela (a spanyol lány) és én csak ennyit mondtunk egymásnak, amikor a harmadik emeleten, szakadt táskáinkkal a kezünkben elváltunk egymástól: "This is the beginning of a beautiful friendship." 
Két napra rá, hajnalban kétségbeesetten álltam az ajtó előtt újra. Hiába szólt rám a portás, hogy menjek el intézkedni a kártya miatt, és persze én is hiába voltam intézkedni a kártya miatt, az a fránya ajtó ismét nem akarta, hogy otthon aludjak. Olyan 6 óra felé járt az idő. A szervezetem telis-tele borral. A levegő hideg, a környék totál üres. Sírva fakadtam, és felhívtam Makit, aki egy magyar haverom. Közben elestem a bringámmal...ami bosszúból nem is indult el többé. Teljes kétségbeesés. És akkor ki jött szembe velem?! A megmentő Manuela egy sráccal a csomagtartóján. Keblemre öleltem, és már biztos voltam abban, hogy ez már tényleg egy: "beginning of a beautiful friendship." 
Tegnap este inkább otthon maradtam....

Helyzetjelentés

Mielőtt bárki megrémülne, hogy lezuhant a repülőm, vagy elraboltak a velencei bevándorlók, szólok, hogy sajnos, számításaim ellenére, nincs még a szállásomon net, így csupán a Mc Donald's-ban ülve tájékozódhatok a világ dolgairól. Amint elintéztem a feladataimat, jelentkezem újra!

Arrivederci! :)